A harangjáték egy ókori kínai ütős hangszer. Több különböző nagyságú harangot sorrendben egy csoportban, vagy több csoportban egy faállványra függesztenek fel. A harangok más-más magasságú zenei hangot adnak ki. Mivel különböző időszakokban készültek el a harangok, ezért formájuk más-más, de mindegyiket szép motívumok díszítették.

Már a 3500 esztendővel ezelőtt uralkodott Shang-dinasztia korában megszületett a harangjáték. Akkoriban egy játék többnyire 3 harangból állt. A későbbi dinasztiák korában a harangok száma nőtt. Az ókorban többnyire a császári udvarházi előadásokra használták a harangjátékot a hadjáratok indítása, a fogadások, a találkozók és a vallási szertartások alkalmából. Az ókori Kínában a harangjáték a társadalmi hierarchia és a hatalom szimbóluma volt. Korunkban Yunnan, Shanxi, Hubei és más tartományokban harangjátékok kerültek elő az ókori nemesek sírjaiból. Közülük a Hubei tartományhan a Zeng Houyi király sírjából előkerült harangjáték keltette a legnagyobb feltűnést. Kivitelében lenyűgöző, hangja elérheti az 5x8 fokot a hangsorban.

Hangfekvésben hasonlít a mai C-dúr hétfokú hangsorhoz. A harangokra több mint 2800 kínai írásjelet véstek, amelyek megörökítik a hangnemeket és sok zeneművészeti kifejezéseket. Ez a legnagyobb méretű régi harangjáték Kínában. Kitűnő öntési technológiával készült, hatalmas mérete, teljes épsége és nagyszerű hangja miatt össze sem lehet hasonlítani az eddig kiásott hasonló hangszerekkel. Ezért az emberiség kulturális történetének egyik csodájaként emlegetik ezt a harangjátékot. Zenei hangja tiszta, világos, szép, belőle gyönyörű dallamot lehet kicsalni.

1982-ben a Wuhani Hangszerépítő Üzem és a Wuhani Precíziós Műszergyár együtt ennek a harangjátéknak a mintájára elkészített egy hasonló harangjátékot, új elemekkel felfrissítve. Az új harangjáték 24 harangból áll. Mintegyikük két zenei hangot adhat. A harangokat háromlépcsős állványra függesztették fel.

A Qinqiang opera, azaz a Shanxi tartománybeli opera Kína legrégibb operafajtája, amely közismert az északnyugat-kínai Shanxi, Gansu, Qinghai, Ningxia, Hszincsiang és Szecsuan tartományban, sőt nyugaton, Tádzsikisztánban is.

A Qinqiang opera Shanxi tartományból származott, utána népszerűvé vált a tartomány központjában, Xi'an városban és a környékén. Mivel a régi Kínában Shanxi tartományt „Qin"-nek nevezték el, ezért ebből kapta a Qinqiang opera nevet.

A Qinqiang opera alakította ki a kínai opera alapvető stílusát, sőt Észak-Kínában a helyi operák dallamvilágában és előadói módszerében máig megfigyelhető a Qinqiang opera hatása.

A Qinqiang opera a több mint kétezer évvel ezelőtt uralkodott Qin-dinasztia idején jelent meg először, utána a Han-, a Tang-, a Yuan-, a Ming-, és végül a Qing-dinasztia idején jelentősen fejlődött. Ezért a Qinqiang opera a kínai opera ősének tekinthető.

Habár a Qinqiang opera Shanxi tartományból származott, de az opera rövid időn belül keletre, Hebei, Henan és Shandong tartományba, sőt délre, Kantonba is eljutott. A színtársulatok közül a Qing-dinasztia Qianlong császárának idején élt Wei Changsheng, és az általa vezetett Desheng nevű színtársulat a legközismertebb.

A Qing-dinasztia középső időszaka után a Qinqiang opera nemcsak Kínában, hanem Szingapúrban és Indonéziában is ismert lett. A Qinqiang opera darabjai többnyire a kínai nép harcairól szólnak, és a Shanxi tartományban lakók szorgalmát és bátorságát tükrözik. Mivel a Qinqiang opera előadásmódja már régen kialakult, ezért mindenütt nagy hatással volt a helyi operákra, ahol csak megjelent. Hatása közvetlen volt az operák átalakulására és fejlődésére. Ez a másik oka, hogy a kínai opera ősének nevezik a Qinqiang operát. A Qing-dinasztia Kangxi, Yongzheng és Qianlong császára alatt a Qinqiang opera Pekingbe is elért, így közvetlen hatást gyakorolt a pekingi opera kialakulására is. A Qinqiang opera virágzása Qianlong császár uralkodására esett (1736-1795). Ekkor Kínában mindenütt volt Qinqiang színtársulat, egyedül Xi'anban összesen 36 színtársulat működött.

A 20. század elején Kínába bevezették a demokratikus eszméket, ennek köszönhetően a Qinqiang opera átalakulása nagy eredményeket ért el. Ennek során az operaszínészek több új színdarabot állítottak össze, művészeti reformokat vezettek be, ami jelentősen elősegítette a Qinqiang opera fejlődését.

A Qinqiang opera zenéjét több fajta hangszer szolgáltatja, egyebek között erhu, fuvola és cimbalom is helyet kapott a zenekarban. Az 1960-as évektől kezdve a Qinqiang opera előadása során a hagyományos kínai hangszerek mellett nyugati hangszereket is kezdtek használni. A Qinqiang operának több helyi változata van, így például Shanxi tartomány keleti, déli és középső részén is van helyi változata. A keleti és a nyugati Qinqiang változatok már nem népszerűek, a középső Qingqiang vált egyeduralkodóvá. Becslések szerint a Qinqiang operadarabok száma meghaladja a tízezret, így ez az opera rendelkezik a leggazdagabb repertoárral a több mint háromszáz kínai opera közül.

A Ming-dinasztia uralkodásától (1368-1644) kezdve Kína a feudális társadalom végső szakaszába jutott. A korszak építészete megmaradt a Song-dinasztia idején használt vonalaknál és formáknál, nincs nyilvánvaló változás, az épületek tervezésénél pedig fontosnak tartották a látványos méreteket.

A várostervezés, a pavilonok és a paloták építésmódja jó példaként szolgált az utódok számára. A Ming-dinasztiától tanulta meg a várostervezést és karbantartást Peking és Nanjing, amely idáig a legjobban megőrzött és a legnagyobb méretű ősi városa Kínának. A Qing-dinasztia palotái szintén a Ming-kori építmények alapján épültek, bővültek vagy tökéletesedtek. Az akkori Pekinget az előző dinasztia városképének alapján renoválták. Három részre oszlott a város: a külvárosra, a belvárosra és a császári várra.

A Ming-dinasztiában továbbra is nagy erővel építették, bővítették az óriási védelmi erődöt, a Nagy Falat. A Nagy Fal számos jelentős szakaszát téglákból építették, amely a legfejlettebb építészeti technika volt ebben az időben. A Ming-kori Nagy Fal keletről a Yalu folyó partjáról indul és Kansu tartomány Jiayu bástyájánál ér véget. Hossza 5660 kilométer. A Shanhai és a Jiayu, valamint több nevezetes bástya sajátos, kiváló műnek számít a kínai építőművészetben.

Ebben az időszakban az épületek berendezése és díszítése különböző anyagokból készült; egyebek közt téglát, követ és kemény fát használtak. A tégla az egyszerű emberek fő építőanyaga lett a házépítéseknél.

A Ming-dinasztia idején fejlődött a kínai épületegyüttesek elrendezése. A nanjingi Xiaoling síregyüttes és a pekingi 13 ming-kori sírtelep elrendezése és földrajzi fekvése arra utal, hogy annak idején a komoly hangulat megteremtésére törekedtek.

A Ming-dinasztiában aranykorát élte a földjóslás, mely a kínai építészettörténetben különleges kulturális jelenségnek számított és hatott az utókorra. Mindazonáltal a Ming-dinasztia bútorai nagyon népszerűek lettek szerte a világon.

A Yuan-dinasztia (1206-1368) Kínában a mongol uralkodó által alapított, nagy kiterjedésű katonai császárság egyike volt. Ebben a korszakban a kínai gazdaság és a kultúra fejlődése lelassult, az építészet fejlődése stagnált, az építmények többsége egyszerű és hanyagul megépített.

Dadu, a Yuan-dinasztia fővárosa, a mai Peking, hatalmas területe tovább bővült a Ming- és a Qing-dinasztia ideje alatt, és elérte jelenlegi kiterjedését. A Yuan-dinasztia kizárólag Dadu környékén építkezett, pavilonokat és császári üdülőket létesítettek. A mára fennmaradt Taiye árok és a Wansui hegy (a mai pekingi Beihai parkban a Qiongdao sziget) az akkori építészet legjobbjainak számított.

Mivel a Yuan-kori uralkodók hittek a buddhizmusban, ezért ebben az időszakban több vallási építményt emeltek, különösen lámatemplomokat. A pekingi Miaoying kolostorban a Fehér Torony nepáli művészek által tervezett lámatorony volt.

A Song-dinasztia (960-1279) uralkodásának ideje alatt az ősi Kína politikailag és katonailag visszaesett. Ennek ellenére a gazdaság, a kézműipar és a kereskedelem terén haladást értek el, kitűntek a tudomány világában és a technológiai felfedezésekben. Ennek köszönhetően az építészet új erőre kapott. Az előző korszakhoz képest megváltozott az építmények jellegzetessége, a díszítettség, a megmunkáltság és a karcsú vonalak kerültek előtérbe.

A Song-dinasztia idején alapított városokban építették először a boltokat a forgalmas utak mellé, és hoztak létre utcasorokat. A városi tűzoltás, a közlekedés, a szállítás, az üzletek elrendezése, a hidak és más építmények létesítése fejlődést hozott a város számára. Az Északi-Song-dinasztia fővárosa Bianliang (a mai Kaifeng, Henan tartományban) teljesen egy üzleti város hangulatát tükrözi. Ez idő tájt szerte Kínában nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy az építmények ne legyenek egyszerűek, hanem több stílus tükröződjön rajtuk, ezért nagy erővel tökéletesítették a festéstechnikát, több díszt és berendezési tárgyat helyeztek el az épületekben. Shanxi tartomány fővárosában, Taiyuanban a Jin fejedelem családi templomában a főcsarnok és az úgynevezett "Átívelt Kőgerenda a halastó fölött" tipikus song-kori építmények.

A Song-dinasztiabeli kő- és téglaépítményeket egyre fejlettebb építészeti technikával építették. Ebben a korszakban a legjellegzetesebb kő- és téglaépítmények a buddhista tornyok és a hidak, amelyeknek tipikus példái: Zhejiang tartományban a hangzhoui Lingyin kolostor tornya, Henan tartományban a kaifengi Fanta torony és Hebei tartományban a Zhaoxian járási Yongtong híd.

A Song-dinasztiában a kínai gazdaság és a társadalom fejlett volt. Ekkor kezdték el a kerteket művészi gonddal létrehozni. A legjellegzetesebb Song dinasztiabeli kertek: az értelmiségi Su Shunqin Canglang pagodája és Sima Guang Dule kertje.

A Song-dinasztia uralkodásának ideje alatt adták ki az "Építés módszerei" című könyvet, mely az épületek tervezéséről és kivitelezéséről szól. Ez azt bizonyítja, hogy a kínai építészet új korszakba lépett.

A Tang-dinasztia (időszámításunk után 618-907) idején a kínai feudális társadalom aranykorát élte gazdasági és kulturális téren, az építészeti technológia és a művészet szintén nagy haladást ért el. Az ekkor készült építmények impozánsak és nagy odafigyeléssel tervezték őket meg.

A kínai építmények tervezése ebben az időszakban rengeteget fejlődött. Changanban (a mai Xianban), az egykori Tang-dinasztia fővárosában és Luoyangban, a keleti fővárosában hatalmas palotákat, császári üdülőket, hivatalnoki rezidenciákat építettek, amelyeket építészetileg ésszerűbben rendeztek el. Changant, a világ akkori legnagyobb városát, az ősi kínai fővárosok közül a legnagyobb odafigyeléssel tervezték. A Changanban épült Daming nevű császári palota rendkívül látványos, a rom több mint háromszor nagyobb területen helyezkedik el, mint a Tiltott Város.

A Tang-dinasztia faszerkezetű építményeiben megvalósult a művészeti pompa és a szerkezeti rendszer tökéletes ötvözete, a gerendás ívek, az oszlopok, a gerendák és más alkotórészek az erő és a szépség elegyét jelenítik meg. A Tang-kori építmények egyszerűek, de élénk színűek. A Shanxi tartománybeli Wutaishan hegység Foguang templomának nagyterme jellegzetes Tang-kori épület, mely a fent említett jegyekkel rendelkezik.

Emellett a Tang-dinasztiabeli tégla- és szikla szerkezetű építményeket is tökéletesítették, a buddhista tornyokat szinte teljes egészében téglából és kőből építették. A xiani Vadludak Nagy és Kis Pagodája, valamint a Daliban található Qianxun torony a Tang-dinasztia idejéből fennmaradt tégla- és kőépítmények Kínában.

A Zhejiang tartományi Hangzhou város Binjiang kerülete eddig három dologról volt nevezetes, legalábbis a kerületet csak felületesen ismerők körében. Mint majd mindjárt látható, Binjiang kerületben hiába is keresnénk az ősi Hangzhou emlékeit, építményeit, annál is inkább, merthogy nemcsak ősi Binjiang nem volt, de jószerivel még 20. századi Binjiang sem. A 73 négyzetkilométeres területen jelenleg is csak 120 ezren élnek, de persze ennél sokkal többen dolgoznak, mégpedig a legmodernebb gazdasági szektorokban. Az ezredfordulón a mai Binjiang kerület még szinte teljesen mezőgazdasági művelés alá vont terület volt. Azóta viszont kinőtt a földből Hangzhou város Pudongja.

Binjiang kerület természetesen még nem olyan híres, mint a modernitást, fejlődést, 21. századot jelképező sanghaji Pudong, ezért nyugodtan elmondható, hogy a jövőben minden bizonnyal közelíteni fog Binjiang kerület ismertsége Pudongéhoz.

Annál is inkább, mert itt is van bőséggel ikonikus modern épület, biztosnak tűnik, hogy a Qiantang-folyó partja egyszer még külföldön is ismert jelképe lesz a modern Hangzhounak.

Az azonban már most is elmondható, hogy mélyen szimbolikus választás volt a G20-csúcs helyszínének Hangzhout kijelölni, a tárgyalásokat pedig a világhírű ősi városnak a legfiatalabb, legmodernebb, a jövőt jelképező kerületében tartani.

Hangzhouról természetesen mindenkinek a Nyugati-tó, a híres Xihu jut először eszébe, a G20-csúcs promóciós videója sem kezdődhet természetesen mással, mint a Nyugati-tó csodálatos képeivel, és majd csak a kevesebb mint 4 perces bemutatkozó film második felében jelenik meg a G20-csúcs tárgyalásainak helyszíne.

De mit is kell tudni Binjiangról? A megyei szintű kerületben található két kínai neves cégnek is a központja. A Geely autógyártó cég és a háztartási eszközöket gyártó Supor cég nemcsak Kínában, hanem külföldön is ismert cégek. Talán a Geely ismertebb, hiszen ez a kínai autógyártó került be legtöbbször a nemzetközi hírekbe, amikor megvásárolta a Volvót.

A harmadik nevezetesség pedig a G20-csúcs tárgyalásainak helyet adó Hangzhoui Olimpiai és Nemzetközi Expó Központ.

Vagyis, ahogy a név is mutatja, egy komplexumról van szó, méghozzá összetéveszthetetlenül egyedi hatalmas komplexumról, ahol sporteseményektől kezdve a legmagasabb szintű találkozókig, ahogy azt 2016 legnagyobb nemzetközi politikai és világgazdasági eseménye, a G20-csúcs mutatja, mindent meg lehet rendezni.

Ahogy a pekingi olimpia legikonikusabb épülete a Madárfészek stadion volt, úgy a Hangzhoui Olimpiai és Nemzetközi Expó Központ is a stadionjával ragadja meg azonnal mindenki figyelmét. A 80 ezer ülőhelyes stadion lótuszvirágra emlékeztet, illetve nem is csak emlékeztet, hanem azt is formál. Legfőképpen természetesen 56 virágszirmával, amelynek fele nagy, fele pedig kis szirom és ezek ölelik körbe a stadion nézőterét és egyben teszik ki a stadion vázát. Az építészek azonban azt is tudják, hogy még egy dologban a lótuszvirágot utánozza az épímény: a hasonló nagyságú és befogadóképességű stadionokhoz képest ugyanis a Hangzhoui Olimpiai és Nemzetközi Expó Központ stadionjának felépítéséhez egyharmaddal kevesebb acélra volt szükség. Ez pedig kitűnően illusztrálja nemcsak a stadion esetében kicsit furcsának tűnő légiességet, hanem az innováció, az esztétikum és a gazdaságosság összefonódását is.

A Qing dinasztia (i.u.1616-1911) Kína utolsó feudális császári dinasztiája. Ebben a korszakban az építmények szinte teljes mértékben átörökölték a Ming dinasztia hagyományait, de az innováció és további fejlesztések is fellelhetőek voltak. Az épületek építése során fontosnak tartották az elegáns alakot és a kifinomultságot.

A dinasztia fővárosában Pekingben általában véve megtartották a Ming-kori város eredetiségét, a városnak összesen 20 látványos, magas kapuja volt, közülük a legimpozánsabb a belső város Zhengyang elnevezésű kapuja. Mivel átörökölték a Ming udvari palota építési hagyományait, a qing-kori császárok nagy területű udvari kerteket építettek, így ebben a korban épült az elegáns Yuanmingyuan császári kert és a Nyári Palota.

Ebben a korszakban az építési technikák területén történt innováció. Ezen innováció eleme az üveges műanyagok alkalmazása, valamint tovább fejlesztették a tégla- és kőszerkezetű építmények építési technológiáját.

A buddhizmus tibeti ágának legtöbb speciális építményét ebben a korszakban építették fel. A templomok különböző formáikkal áttörték a kolostori építmények azon korábbi hagyományát, mely szerint az öszes templomot egységes külső szerkezettel és kinézettel kell felépíteni. Ennek a korszaknak a reprezentatív művei a pekingi Lámai Kolostor és a Chendeban megépített tibeti kolostorok.

A Qing dinasztia későbbi időszakában Kinában megjelentek azok az újabb építmények, amelyekbe mind a kínai, mind a nyugati építészetre jellemző elemeket használták.

A délnyugat-kínai Guizhou tartományban sok nemzetiség él. A helyi etnikai csoportok számára a holdnaptár szerinti hatodik hónap hatodik napjánál csak a tavaszünnep fontosabb. A Guizhou tartományi Qiannan prefektúrában élő nemzetiségek ezen a napon a Huishui megyében fekvő faluban, Haohuahongban gyűlnek össze, és egész nap saját népdalaikat éneklik.

A Haohuahong a buyi nemzetiség egyik népdalának címe. Az ott élők, sőt, a turisták is jól ismerik, és néhány sorát biztos, hogy mindenki el tudja énekelni. Ma már a találkozóhelyet is Haohuahongnak nevezik.

Sun Ling, Huishui megye propagandaosztályának vezetője elmondta, hogy a haohuahongi énekfesztivál ötödik alkalommal került megrendezésre, és ezen nemcsak a Huishui megyében élő nemzetiségek vehetnek részt, hanem a shaanxi, a guangxi, a belső-mongol és a hszincsiangi énekegyütteseket is rendszeresen meghívják. A haohuahongi énekfesztivál kiváló alkalom arra, hogy a különböző nemzetiségek megismerkedjenek egymással, tanuljanak egymástól, továbbörökítsék saját nemzetiségük kultúráját, és javítsák az emberek közötti barátságot.

Az idei fesztiválon fellépett a buyi nemzetiség Nyolc Hang Együttese. A nyolc énekes mindegyike egy különleges hangszeren is játszik.

„Van bambuszfuvola, csinghu [kéthúros vonós hangszer élénk hanggal], basszus erhu, a zhugu nevű kézi bambuszdob, oktaéder alakú lant, holdgitár [kerek testű lant] és háromhúros gitár. Édesapámtól tanultam, ő a nyolc hang nevű énekstílus 14. generációját képviselő örököse, én vagyok a 15. generáció" – mondta Yang Guangshan, az együttes csinghuművésze. Az együttesnek mind a nyolc hangszerét – kivéve a bambuszfuvolát – Yang Guangshan édesapja, a 70 éves Yang Tonghuai készítette.

Idős kora miatt már nem szokott énekelni, ideje nagy részét hangszerkészítéssel tölti. A zeneszerető Yang Tonghuai iskolában tanított, de zenét is szerez, dalszöveget ír, énekel és hangszereket készít, és ezt tette akkor is, amikor nagyon nehéz volt az élet. Számtalanszor játszott falusi esküvőkön, temetéseken, ünnepségeken, és nem pénzért, hanem szórakozásból.

Az együttesben Yao Xiubin játszik kézi dobon. Ő is Yang Tonghuai tanítványa.

„Guangshan édesapja számos népdalt örökített tovább, és a többiek tőle tanultak úgy, hogy korábban nem volt semmilyen zenei képzettségük. Szabadidőnkben összeülünk, és a generációkon át megőrzött kották alapján játszunk, éneklünk."

Kínában 55 nemzetiség él, és mindegyiknek megvan a maga jellegzetes kultúrája. A kulturális sokszínűség fenntartása érdekében a kormány és a helyi kormányzatok is sokat tettek az etnikumok kultúrájának védelmében. 2006-ban a buyi nyolc hang stílus felkerült a nemzeti kulturális örökségek listájára.

„Elsősorban a továbbörökítésért felelős következő generáció kinevelésével foglalkozunk, hogy felkeltsünk az érdeklődésüket. Már több iskolákban is tanítjuk az ilyen etnikai kultúrát. A felnőttek számára különböző klubokat – népdalegyesületet – szervezünk azzal a céllal, hogy tovább örökítsük a népdalok dallamait, szövegeit. Ezenkívül a szellemi kulturális örökségek központjában a továbbörökítők és az érdeklődők oktatása zajlik. Így tartjuk fenn tartományunk kulturális sokszínűségét" – mondta Sun Ling, Huishui megye propagandaosztályának vezetője.

Yang Guangshan édesapjának több mint száz tanítványa vett részt tavaly a Qiannan prefektúra megalakulásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Szülővárosának iskoláiban is indított tanórát a diákoknak. Az itt dolgozó tanárok ugyancsak Yang Guangshan édesapjának tanítványai közül kerültek ki. Liu Li, Yang Guangshan húga szerint az elmúlt évek óta a kormány nagyon fontosnak tartja a szellemi kulturális örökségek továbböröklését, és ennek köszönhetően egyre több fiatal ismerkedik szívesen ezekkel a különleges kulturális hagyományokkal.

A Nyolc Hang Együttes tavaly Kantonban, Hunan tartományban, tavalyelőtt Guangxi tartományban lépett fel, idén a haohuahongi énekfesztivál után az együttesnek pihenni sem lesz ideje hongkongi útjuk előtt.

„Július 2-án megyünk Hongkongba, Makaóba, Shenzhenbe és Zhuhai-ba, ahol a Hongkong visszatérésének 20. évfordulója alkalmából rendezett ceremónián lépünk fel. Büszke vagyok arra, hogy Guizhou tartomány nevében vehetünk részt az ünnepségen, és remélem, hogy az előadásunkon keresztül többen ismerhetik meg ezt a kivételes buyi művészetet."

Az idei énekfesztivál alatt esős volt az idő, de a rendezvény így is több ezer nézőt, előadót vonzott a faluba. A közel háromórás fesztivál azonban nem jelentette az ünnepség végét. Az etnikai csoportok tagjai és a környező falvakból érkezett emberek nem siettek haza. Ketten-hárman csoportokba verődtek, és a színpadon vagy a faluhoz vezető hídon énekeltek. Nem volt fontos, hogy ki hány éves, és az sem, hogy van-e szép ruhájuk, vagy tudnak-e tökéletesen énekelni. Csak az számított, ami a lélek mélyéből fakad.

A nézők között volt néhány külföldi turista is. Az Olaszországból érkezett Piero Cellarosi rajong a kínai kultúráért. Tíz évvel ezelőtt már járt Délkelet-Guizhouban egy fotós barátjával.

„Nem vagyok zeneértő, de nagyon szeretem ezeket a népdalokat, és az különösen szívhez szóló volt, ahogy két idős miao asszony a hídon énekelt. Bár nem értettem egy szót sem, mégis megérintett az énekük. Úgy emlékszem, Guizhou tartomány ennél sokkal szegényebb volt tíz évvel ezelőtt. De az itteni egyszerű és laza életmód mély benyomást tett rám az első utamon, a világ mintha lelassult volna körülöttem. Mostani látogatásom során azt láttam, hogy sokat javult az emberek életkörülménye, de romantikus alkat lévén nekem hiányzik az a laza életmód. De persze az a legjobb, ha megtalálhatják az egyensúlyt a fejlesztés és a hagyományok fenntartása között."

A papírkészítés és a nyomtatási technológia között ugyan tényleg elég szoros az összefüggés, de hát egyrészt nem csak papírra lehet nyomtatni, másrészt pedig a kínai találmány esetében a hangsúly ugyebár a nyomtatás technológiai megvalósításának mikéntjén van.

Mindenesetre a találmányt kínaiul 印刷术yìn shuā shù néven szokás emlegetni. Ebből az utolsó, a 术 shù szótagot éppen az előbb láttuk a 造纸术 zào zhǐ shù, papírkészítési technika, technológia kifejezésben. Ha tehát a 印刷术yìn shuā shù nyomtatási technológia, akkor a 术 shù kivonása után a maradék, a 印刷 yìn shuā pedig természetesen nyomtatás.

Lévén a 印刷 yìn shuā két szótag, ezt még mindig tovább lehet szöszölni. A 印 yìn pecsét, bélyegző, a 刷 shuā pedig, nos az egyébként rendkívül szerény, kefe, kefél jelentésű 刷 shuā mára még nevezetesebb kínai szóvá vált.

Ez nem érdektelen történet, ha vonzódnánk a fellengős szavakhoz, akkor azt mondanánk, hogy itt egy nyelvi világegyenletet figyelhetünk meg az alábbiaknak megfelelően: A 印刷 yìn shuā két kínai karaktere közül évezredeken át a 印 yìn vitte a prímet, a 印 yìn, illetve a 印章 yìn zhāng, vagyis pecsét olyan fontos tárgy, eszköz, szimbólum és koncepció volt Kínában. Ezt még Hollywoodban is tudhatják, elvégre egész filmet is szenteltek a császári pecsét megszerzésének, és ugyan csak egy paraszthajszállal volt érdekesebb és kevésbé álmosító, mint ha a császári pecsét kifaragásának szentelték volna, azért elrettentésül álljon itt a Nicolas Cage és Hayden Christensen főszereplésével készült alkotás címe: a 2014-es Outcast kínaiul a 白幽灵传奇之绝命逃亡 bái yōulíng chuánqí zhī juémìng táowáng különösebb kínai tudás nélkül is első látásra, hallásra kitalálhatóan sem tükörfordítással készült címet kapta a keresztességben. Izé, keresztségben. A jelentése pedig valami ilyesmi lehet: A fehér szellem (白幽灵 bái yōulíng) története (传奇 chuánqí) a halálról (绝命 juémìng) és (bingó) száműzetésről (逃亡 táowáng).